Pagony Iván

Pagony Iván 1916. március 28-án született Budapesten, alkalmazotti családban (apja adóhatósági tisztviselő volt). 1934-ben Sopronban a katonai főreáliskolában érettségizett, ezt követően felvették a Ludovika Akadémiára, 1938-ban gyalogos hadnagyként avatták fel. Nevét Pohl-ról feltehetően ebben az időben magyarosíthatta. Az 1950-ben írt önéletrajzában pályaválasztásáról azt írta, hogy arra „az akkori idők kilátástalan elhelyezkedési viszonyai” miatt kényszerült. Személyi anyagában viszont erre a kényszerre nem lelni más támpontot. A Várpalotai Lőiskola (rohamtanfolyam) elvégzése után 1942 októberében került a megszálló erőkhöz, a rögtönzött 252. gyalogezred egyik századparancsnokaként. 1944. augusztusában a 46. gyalogezredhez helyezték át. Szeptember végétől már zászlóaljparancsnok, egysége a 10. pótgyalogezred alárendeltségébe került és ezzel vett részt az Attila-vonal védelmében, elsősorban a Tápióság-Pécel környéki harcokban. 1944. november 14-én Günther Pape vezérkari ezredes, a Feldherrnhalle páncélgránátos hadosztály parancsnoka köszönetet mondott a zászlóalj példás kitartásáért. Magyar parancsnoka, Lakatos Ferenc ezredes rendkívül elégedett volt parancsnoki teljesítményével, 1945. február 5-én kérte a II. osztályú német vaskereszt odaítélését a 12. tartalékhadosztályhoz rendelt német összekötő tiszttől. 1944 novemberében megsebesült, felépülése után parancsnokkánt a bekerített Budapesten a VI. hadtest lőszeroszlopához osztották be. 1945. február 8-án átállt a szovjet csapatokhoz, egy önkéntes század parancsnokaként részt vett az ostrom utolsó napjainak harcaiban és a kitörés felszámolásában. Ezt követően az 1. hadosztály egyik századparancsnokaként a Dunántúlon és Ausztriában vasútbiztosító feladatokat is ellátott.

1946-ban belépett a szociáldemokrata pártba, a pártegyesülés után átvették a Magyar Dolgozók Pártjába, de 1957-ben az MSZMP-be nem kérte felvételét. 1947-ben megkapta a Szabadság Érdemrend ezüst fokozatát, érdekes módon viszont a Budapest Bevételéért Emlékéremmel nem tüntették ki, miközben a szovjet Felszabadulási Emlékérmet megkapta.

1946-ban elvégezte a hadbiztosi akadémiát, ezt követően már őrnagyi rendfokozatban a határőrség hadbiztosságához vezényelték. 1952. decemberében leszerelték – ennek okát önéletrajzában úgy adta meg, hogy azért, mert a határőrségnél megszűnt az önálló hadbiztosság, miközben leszerelésére nyilván azért került sor, mert az 1950-től az ÁVH-hoz tartozó Határőrségnél elvi okokból majdnem minden ludovikás tisztet elbocsátottak. Ezt követően a Magyar Tudományos Akadémia pénzügyi részlegénél dolgozott, végig mint osztályvezető. Társadalmi munkában pedig mint népi ellenőr tevékenykedett. Ritka kivételként rendfokozatát 156 után sem vették el, bár az ezzel kapcsolatos belügyi értékelés úgy jellemezte, mint aki belpolitikai kérdésekben „óvatos” magatartást tanusít.

‍