Eckert Miklós

(1913. július 3., Villány - ?

Eckert Miklós 1913. július 3-án született Villányban, napszámos családban. Szülei dunántúli svábok voltak, a teljesen nincstelen család otthon németül beszélt. Eckert négy elemit végzett, utána az iskolából kimaradt és napszámosként kereste kenyerét, de sokszor munkanélküliként nyomorgott. A második világháború előtt csatlakozott a Volksbundhoz és 1942-ben önként jelentkezett német katonának. Erre több oka is lehetett: a nemzetiszocializmussal való szimpátia, a csekélyebb műveltség mellett legalább ugyanennyit számíthatott, hogy a német katonák szociális ellátása jobb volt (családi segély), valamint az sem mellékes, hogy a magyar honvédségben a nemzetiségi legénységgel való bánásmód sem volt bizalomgerjesztő. Eckert először az 1. SS-gyalogdandárhoz került, majd életkora miatt az SS-rendőrségnél kapott beosztást, kiképzése a lengyelországi Debicza gyakorlóterén történt.

Eckert pontos katonai szolgálata 1944-ig Lengyelországhoz kötődött. Ezt követően helyezték át a 18. SS páncélgránátos hadosztályhoz. Ez az egység 1944 novemberében részt vett a budapesti csata első fázisában. Aszód térségében azonban 1944 december elején a hadosztályt teljesen szétverték. A megmaradt részeket ezt követően kivonták a frontvonalból, 1945 márciusában azonban újra bevetették. Eckert szerencséjére ezeket a bevetéseket túlélte és a háború végén szovjet hadifogságba került. Innen 1949 végén repatriálták Magyarországra, ahol SS-tagságára tekintettel internálták. A hatóságok semmilyen különbséget nem tettek azok között, akik önként, illetve azok között, akik kényszerből lettek SS-tagok.

Eckert a varsói gettófelkelés ideje alatt Varsó mellett állomásozott. Arról, hogy milyen köze volt a II. világháború talán legreménytelenebb felkeléséhez, több ügynöki jelentés is tanúskodik.

1951. szeptember 9-én a tiszalöki internálótáborban azt jelentették róla, hogy Eckert „1943. április 20-án Warsóba [sic!] került, mint karhatalmi, mely napon az üldözöttek zendülést szerveztek. Majd beszélgetését folytatva tovább elmondotta, hogy az egyik SS járőrre rálőttek géppuskával. Ezért bosszúból kipusztítottuk az egész környéket. Majd egy pár órára rá megismétlődött az eset, amikor a szembe jövő SS járőr meglátta a torkolattüzet, az egyik útkereszteződésnél, az út szélén volt egy vízakna és ott benn feküdt egy veréb (zsidó), fegyverrel a kezében.

Akkor én megláttam, hogy ott fekszik, akkor a nyakába löktem egy kézigránátot és mindjárt el is volt temetve. Ott sokan ráfizettek közülünk, de a zsidóknak is azt hiszem, csak a hírük maradt meg. Ott nemigen menekült meg egy sem, aki a kezeink közé került.

A múltban a Wolksbundnak [sic!] igen buzgó tagja volt, jelenleg is állandóan a régi jó rendszert emlegeti. Tesz olyan kijelentéseket, hogy majd visszafizetjük még mi ezeknek, amit tőlük kapunk.” 1951. október 27- én egy másik jelentés szerint „Eckert Miklós meséli, hogy Thüringiában két bőrönd értéke van elásva, úgyhogy nem lesz gondja az életre, ha innen megmenekül. Varsóból három zsidó szerelvénynek volt kísérője és ezen alkalmakkor szerezte a bőröndökben lévő holmikat. (…) A zsidóktól aranyat csaltak ki, melynek fejében elengedték őket, és aztán utánuk lőttek. Négy alkalommal vett részt ilyen kisérésben, mondása szerint olyan rossz volt az elhelyezés, hogy minden reggel vagononként 5-10 hullát dobtak ki.”

Érdekes módon e besúgói jelentések dacára sem indult Eckert ellen külön vizsgálat, miközben sokkal kevesebb terhelőnek tekintett állításért másokat félholtra vertek. Mindez azzal függött össze, hogy az ÁVH-t a valós bűncselekmények felderítése érdekelte a legkevésbé. A bűnüldözést alapvetően osztályszempontok határozták meg és a proletárnak tekinthető elkövetőket sokszor futni hagyták. Eckert az internálásból 1954. január 13-án szabadult, kérésére Ausztriába távozott. Ezt követően eltűnt a magyar állambiztonság szeme elől. Azt nem tudhatjuk, hogy a róla szóló besúgói jelentéseknek pontosan mennyi volt az igazságtartalma, de az bizonyított, hogy Eckertet sorsa 1943-ban Varsóba sodorta. Életútja jó példa azokra a kísértésekre, kiszámíthatatlan sorshelyzetekre, amellyel a XX. században egy ember szembesülhetett. Koncentrációs táborokba és tömeggyilkosságok helyszíneire magyar állampolgár tettesként és áldozatként is kerülhetett anélkül, hogy ennek érdekében aktívan különösebben tett volna. Az viszont, hogy ezekben a helyzetekben az érintett hogyan viselkedett, saját egyéni döntésein múlt. Az pedig, hogy utólag hogyan értékelte azt a helyzetet, amibe belekerült, végképp személyes hozzáállásától függött. Valószínűtlen, hogy Eckert történeteit csak kitalálta, abból pedig ahogyan beszélt ezekről, egyértelműen megítélhető, hogy a kérdéses helyzetekben embertelenül viselkedett.