Johannes Friebel
Johannes Friebel 1909. július 20-án született Lipcse Gohlis kerületében. Foglalkozása zsoldkönyve szerint „Baumeister” volt, ez feltehetően a magyar kőműves-építésvezető fogalmát takarja.
Friebel katonai szolgálatáról csak töredékes adatok állnak rendelkezésre. Ami biztos, hogy 1940-ben már katona volt, első csapattestként a 27. népfölkelő [Landsturm] építő zászlóaljat tüntették fel azonossági jegyén. Ezt az egységet 1941. március 8-án az 501. és 502. hadseregközvetlen kerékpáros építő zászlóaljjá alakították át. Sajnos azt nem tudjuk, hogy Friebel ezek közül melyikben szolgált. Csak annyi ismert, hogy 1944. március 5-én a besszarábiai Buki mellett gránátszilánktól bal és jobb lábujjain megsérült. 1943. december 1. és 1944. január 14., illetve 1944. április 7. és 22. között szabadságon volt. Ekkor találkozott utoljára családtagjaival. Harmadik gyermeke 1944. július 22-én született az elzászi Mühlhausenben, ahová a családot a bombázások miatt kitelepítették.
1944. május 5-én új zsoldkönyvet állítottak ki részére. Ekkor az 5. utász kiképző zászlóaljnál szolgált. Innen még a nyár folyamán a 127. utász-zászlóaljhoz osztották be. Ez az egység Dél-Oroszországban, illetve Romániában harcolt. 1944 novemberében átalakították 127. hadseregközvetlen utászdandárrá, Friebel az I. zászlóaljához került.
Az egység neve megtévesztő, valójában csak egy megerősített ezred lett volna. Teljes feltöltését azonban soha nem érte el. Románia kiugrása után az alakulat egy része kiváló gépesítettségének köszönhetően meg tudott menekülni a bekerítésből. Szeptember elején a Romániában odaveszett 11 utászzászlóalj roncsaiból Arno Ludwig őrnagy Székelyudvarhelyen először a 2. „Karpaten-Jäger-Regiment” nevű, valójában csak zászlóalj erejű egységet állította fel. Az egység szeptember 10-től folyamatos bevetéseken vett részt a Maros mentén, majd szeptember 22-től Tordánál, illetve Kisfenesnél. Október 1-től az egységet néhány gyorsan mozgó alakulattöredékkel erősítették meg azért, hogy a Kolozsvár és Nagyvárad közötti frontszakaszt mozgó harcmodorban tartani tudja – így lett a zászlóalj neve parancsnokáról elnevezve „Ludwig-záróosztag”. Ezt az erőt Darabos Balázs ezredes egy határvadász csoportja egészítette ki.
Az egységet ezt követően kivonták a harcokból és Budapesten feltöltötték. Friebel alakulata december elejétől került ismét harcba. 1944. december 18-án a dandártörzset kivonták Budapestről, azonban mindkét zászlóalja a fővárosban maradt. Az egységből összesen 22 tiszt és 1071 katona rekedt a bekerítésben, közülük 3 tiszthelyettes és 16 katona jutott vissza 1945. február 11-e után az egységéhez.
Friebel budapesti bevetéseiről nem sokat tudni, azonban az a kis cédula, amelyen úgynevezett „közelharcnapjait” vezette, néhány adatot elárul. Azok a csatanapok, amikor az érintett annyira közel került az ellenséghez, hogy szeme fehérjét is látni tudta, „közelharcnap”-nak minősültek. 15 közelharcnap után bronz, 25 után ezüst és 50 után arany közelharcpántra vált jogosulttá az a katona, aki ezeket a megpróbáltatásokat túlélte. Azt, hogy mennyire kevesen voltak az érintettek, akiknek az arany közelharcpánt feltételeit teljesíteni sikerült, a legjobban az mutatja, hogy az egész háborúban kevesebb mint 800 ilyen adományozás történt.
Friebel 1945. január 13-tól a 93. páncélgránátos ezred kötelékében harcolt. Január 13-án a Kerepesi-temetőnél, 14-én a József utcában, 15-én egy olvashatatlan nevű utcában, 16-án a Kálvin téren védekezett és közelharcolt. Érdekes módon arra már nincsen adat, hogy megkapta volna a bronz közelharcpántot, pedig a 15 igazolt közelharcnap után már járt volna neki, viszont 1945. február 1-én kinevezték őrvezetőnek (36 évesen!) A fotók szerint 1944 nyarán született harmadik gyereke, akit utolsó szabadságán még láthatott.
Friebel részt vett a kitörésben és egészen a Pilis hegységig jutott. Zsoldkönyvét és iratait egy Arno Klein nevű kb. 19 éves SS katona fényképeivel együtt egy erdész őrizte meg. Mivel az iratok mellet az érintettek félbetört azonossági jegye is fennmaradt, arra következtethetünk, hogy az erdész el is temette az elesett katonákat. A temetés helye ismeretlen.
Friebel családja minderről mind a mai napig semmit sem tud. Az özvegy 1948. május 28-án kapott értesítést a Német Vöröskereszttől, amelybe közölték, hogy férje halála tanúvallomásokkal nem igazolható. A család utáni kutatásom eddig még nem vezetett eredményre.
