Klaus Jochen Keiner

Klaus Keiner katonai szolgálatát a 24. tüzérezred 7. ütegében kezdte. Bátorsága miatt hamar előléptették és tisztiiskolára is küldték. Kisebb háborús sérüléseket már korábban is szerzett, de 1944 március 9-én egy szovjet repülőgéppuska csípőjén és bal alsó karján súlyosabban megsebesítette. 1944. május 1-én soron kívül nevezték ki századosnak – ekkor még csak 23 éves volt! 1944 november 1-től a 13. páncéloshadosztály parancsnokának első segédtisztje. Budapest ostroma során fejét egy tüzérségi telitalálattól leszakadó terasz darabja találta el és ettől súlyos agyrázkódást szenvedett. 1944. december 25-én még telefonon tudott beszélni a berlini Vezéri Főhadiszálláson szolgáló apjával, Walter Keiner tábornokkal, aki ekkor a póthadsereg parancsnoka volt.

1945 január első napjaiban egy bombatalálat miatt újra megsebesült. A kitörés kapcsán csak annyit lehet tudni róla, amit 1954. március 22-én Josef Markthoffer jelentett a német háborús veszteségeket feldolgozó hivatalnak. Ezek szerint Nagykovácsiban a szovjetek agyonlőtték. Sírját a faluban titokban sokáig gondozták, 1967. augusztus 27-én a sírhely adatait is eljuttatták az említett hivatalhoz azzal, hogy az információ forrását „az érintett biztonsága érdekében” nem nevezhetik meg. Ennek hátterében az állt, hogy Nagykovácsi lakosságának jelentős részét 1945 után elűzték otthonából és a pártállam viszonyai között az otthon maradottak is csak titokban ápolhatták az elesett német és magyar katonák sírjait. Az, hogy erre vállalkoztak, komoly civil kurázsiról tanúskodik.