Kertész Gyula
Kertész Gyula 1908. július 16-án született gazdálkodó családban (szülei 100 hold földön gazdálkodtak). 1928-ban felső kereskedelmi érettségit tett, ezt követően apja földjein dolgozott. 1940-ben ténylegesítette magát, katonai szolgálatát végig a 6/II. zászlóaljnál, illetve annak ikeregységénél, a 36/II. zászlóaljnál töltötte. 1941 decembere és 1942 augusztusa között utóbbi egységgel a keleti megszálló csoport kötelékében géppuskás század parancsnokként hadműveleti területen (Donyec-medence és Konotop) volt. Önéletrajzában nem részletezte, hogy miért is kapta meg ennek során a Kormányzói Dícsérő Elismerést és a II. osztályú Vaskeresztet (utóbbi ekkoriban magyar tiszt számára ritka kitüntetés volt). Állítása szerint 1942 januárja és júniusa között szabadságon volt, ami biztos nem igaz. Ami biztos, hogy a zászlóalj 1941 decembere és 1942 januárja között igencsak problematikus partizánvadász akciókban vett részt, ezt követően pedig rendkívül súlyos harcokat élt át Szuhaja Gomolsánál, Harkovtól délre a tavaszi hónapokban. 1944 augusztus elején a 10. gyaloghadosztállyal a Kárpátok előterébe vonult el mint a 6/II, zászlóalj géppuskás századának parancsnoka (és a gyakorlatban a zászlóaljparancsnok helyettese), részt vett az 1. magyar hadsereg védelmi harcaiban, 1944 novemberében az Alföldön majd Budapest előterében harcolt. December közepén a zászlóalj egy részével a fővárosba vonult és kivonta magát a harcokból. A Zivatar uta 11. számú házban bujkált egysége tagjaival, de itt több családot, köztük zsidókat is megmentett az elhurcolástól és élelmezte is őket. 1945. február 9-én az Orlai utcában 36 katonájával átállt a szovjet csapatok oldalára. Harci bevetésbe azonban már nem került, viszont február 15-én Budafokon az új magyar önkéntes ezredben már zászlóaljparancsnoki beosztást kapott. Ezt követően az egész ezredet először a jászberényi hadifogolytáborba szállították, majd átszervezés után mint az új 1. hadosztály egyik alakulatát Ennek ellenére 1947-ben megkapta a szovjet Budapest bevételéért emlékérmet, majd a Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozatát, egy évvel később pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend ezüst fokozatát.
1945. szeptemberében lépett be az MKP-ba. „(Az MKP felvilágosító munkájából megláttam, hogy helyem a dolgozók osztályában van” írta 1949-es önéletrajzában. Választási naggyűléseket is tartott, és rendszeresen agitált a kommunista párt mellett, különböző pártfunkciókat is ellátott, mégis a két munkáspárt egyesülésekor visszaminősítették tagjelöltté, arra hivatkozva, hogy nem fejlődött kellőképp. Hiába kérte többször is felvételét, ennek nem tettek eleget, 1952-ben pedig a honvédségtől is leszerelték. Jellemzései szerint: „nem kezdeményező, származásánál és régi tiszti mivoltánál fogva bizonytalan. Sokszor azt a benyomást kelti, hogy többet tudna, ha nagyon akarna.” Kertész egyébként egy volt ezredtársa személyes bosszújaként könyvelte el pártból történő visszainősítését: az a politikai tiszt, aki ebben az ügyben eljárt, ugyanis korábban a 6. gyalogezredben református tábori lelkész volt és „lelki malasztokat” osztogatott támadás előtt a katonáknak.
Leszerelését követően különböző munkahelyeken dolgozott mint adminisztrátor, pénztáros, fizikai segédmunkás, majd 1956-tól mint az Állami Biztosító körzetfelügyelője, majd fiókvezetője. 1958-ban javasolták rendfokozatának megvonását és a kitüntetéseitől történő megfosztást, azonban a másodfokon eljáró bizottság ezt végül 1945-ös érdemei miatt nem hagyta jóvá.